Tél hozott el
Logline: Mit tehetsz, ha már évek óta boldogan élsz az „igazival”, de hirtelen belép az életedbe a NAGY Ő? Minden, amit addig hittél szerelemről, bizalomról, elkötelezettségről, megbecsülésről – elhamvad a vágy emésztő tüzében.
Szinopszis: Volt egyszer a 90-es évek vége felé egy Republic-koncert. Az együttes nagy slágere akkoriban az „Ég és föld között” című dal volt. Ezen a koncerten először és utoljára egy felejthetetlen duettben hangzott el a dal Cipő és Koncz Zsuzsa, a dal későbbi „örököse” előadásában.
A rajongók között találjuk filmünk hősnőjét, Annát, aki a dal üzenetére hallgatva döntő lépésre szánja el magát: megküzd a világgal, és vállalja rossz helyen és időben fellángolt szerelmét.
Hat év múltán Anna kétgyermekes családanya, népszerű magyartanár egy pesti gimnáziumban. Hamarosan kiderül, hogy életének szereplői, férje, gyermekei számára nem valóságosak, közös élményeiket nem érzi át, nem éli meg. Az őt körülvevő zajok, a zsibongás, az élet lüktetése alig érzékelhető abban a világban, ahol hat évvel ezelőtt megrekedt. Az ő világában, ég és föld között lebegve-sodródva-hánykolódva egészen más képeket lát, dallamokat hall, érzelmeket él át.
Szenvedélyesen ragaszkodik a múltból továbbépített alternatív életéhez, amely lassan, könyörtelenül eluralja elméjét, kiszorítja lelkéből férjét, gyermekeit, hivatását. Meddig maradhat még közöttük, és családja tudja-e, akarja-e vállalni a harcot, miközben Anna megtartásáért magával Annával kell megküzdeniük?
„Alig bírtam szabadulni a hatása alól... Örlődés a mély depresszió és valami furcsa boldogság között.” (Balla Zsuzsanna festő, grafikus,zsballa.extra.hu)
Egyéb műveim: Védtelenek; Slideshow = forgatókönyvek
Regény: taplofalva.blogspot.com
Cselekmény kulcsszavak: múlt , háromszög , család , szerelem

